Bárányfelhő

Mit hoz nekem az éjszaka

Felkínál-e a múltammal?

Elhozza-e  régi idők

Fájdalmas,zord emlékeit?

Elém rendelteti-e őt,

Kiért vérem adtam volna

Csak baja ne legyen soha.

Megpillantom, rám néz, rám vár.

Hozzámér s én megborzongok,

Megcsókol, én nyugodt vagyok.

Átölel még és megszorít,

Nem fogott rajta az idő,

Nem bánom azt, ha most ott hagysz,

Hiszen álmomban enyém vagy.

http://www.youtube.com/watch?v=RGMirSbimyE

Az ember azért hanyagolja a szeretteit, mert tanul. Azért tanul, hogy később majd a munkájával és pénzzel tudja ugyanezt megcsinálni.

Kedves Nők! Ne válasszatok olyan párt, illetve ne menjetek olyan emberhez feleségül, akiben zavar ha:

-          Meccset néz

-          Sok sört iszik

-          Nem hajtja le a WC ülőkét

-          Elfelejti a születésnapodat

-          Elfelejti a névnapodat

-          Utálja és szidja anyukádat

-          A gyereket, ha lány egy problémának, ha fiú dicsőségnek tartja

-          Aki egy lusta disznó

-          Csak a szex kell neki

-          Lényegében, ha semmi közös dolgotok nincs csak a pénze kell ( no comment )

Kedves Férfiak! Ne vegyetek el olyan nőt, vagy ne legyen olyan barátnőtök, akiben zavar ha:

-          Hisztizik

-          Vásárol

-          Sminkel

-          Körmöt lakkoz

-          Nem főz

-          Kioktat

-          Rendet csinál

-          Rajtatok él

-          Csak a pénzedért szeret

-          Nem akar szeretkezni

Kedves Nők és Férfiak! Ha vakon döntötök és elhamarkodottan, igazából nincs okotok megsértődni. Nem akkor vagytok jók, ha 100 évig egy partneretek van az életben, hanem akkor, ha az a partner számotokra az igazi és minden, ami másnak rossz a párodban, Te imádod vagy elfogadod benne. Akkor vagytok rosszak, ha hagyjátok magatokat irányítani és „nekem ő is jó” alapon kutyákká és hülyévé válni. Akkor jó bármi is, ha a nővel vásárolni is szeretsz menni, szívesen lenne tőle gyermeked bármilyen nemű is, a férfival pedig imádsz sörözni a TV előtt.  A jó páros sosem felejti el a jeles napokat! Mert egymáshoz tartoznak. Keresgéljetek addig, amíg ilyen embert nem találtok. Ha pedig mindenáron átalakítani akartok valakit és formálni valamivé, jobb, ha vesztek egy csomag gyurmát.

Akármit is mondjatok, nem lennétek meg a másik nem nélkül...

Talán féltem. Vagy most is félek. Ezért vitt az utam oda, ahonnan féltem kijönni. Ahol megtanultam valakitől , hogy hogyan éljek. Nem erőltette hogy megtanuljam. Csupán mesélt, mesélt olyanokat, amik rávezettek a helyes útra. Aztán a végére elég volt csak elmondanom mi a helyzet és már semmit nem is kellett mesélnie , csak tudtam mi a következő lépés. Nem tökéletes ember. Mindig hangoztatta is a saját hibáit. Ettől éreztem, hogy nem kell tökéletesre törekednem hogy érjek valamit és lépjek előre. Bátrabban sétáltam tudván, hogy a mester is ember.  Egy ideje azonban nem lépek. Csak állok az úton, az úton melyen mennem kéne és mióta nem megyek, mintha tűnne el előttem ez az út. El kellett döntenem hogy meghátrálok és visszafordulok, vagy elindulok a semmi felé, ami vezet valahova. Most azt várnák vagy várjátok hogy az utóbbit tegyem ? Legyek vakmerő ? Legyek hős önmagammal szemben ? Értékelnétek ? Egy nagy francokat értékelnétek. Ugyanaz lennék, ami voltam csak néha-néha beszélnétek róla ti is. Nem kell. Nem és nem.

Azt teszem hát, hogy megfordulok. Igen, megfordulok és szembenézek a múltammal, hogy hol volt az a pont, ahol elromlott valami. A valami amiért félek vagy aki előtt félek hol él bennem. S hogy ne legyen egyszerű, nem a járt úton megyek vissza. Ha azt vesszük, talán nem is félek annyira. De be kell látnom, korai volt felállni és kisétálni azon az ajtón. Nagyképű és esztelen dolog volt azt hinni, hogy kész vagyok.

Mernem kell megmutatni azt ami vagyok, vagy legalább megpróbálni. Mernem kell felnőni önmagamhoz. Felnőni a zenéhez.

Lassan sétált a gyerekek között miközben  Petőfi Sándor Nemzeti dalát mondta nekik. A gyerekek eközben nem néztek rá, csak színezték a magyar zászlót. Viszont figyelmesen hallgatták az óvónő minden egyes szavát. Újra és újra elismételte a híres első verszakot, majd azt vettük észre, hogy a kicsik elkezdték vele együtt mondani. Miután elmondták háromszor, a nevelő mesélt nekik erről a Petőfi Sándorról, hogy ki volt ő, miért küzdött és hogyan adta elő a Nemzeti Dalt. Karját a magasba emelte és úgy szavalt tovább.Később a gyerekek furcsa dolgot csináltak. Minden gyerek felemelte a kezében tartott tárgyat, ki a ceruzát , ki az építőkockát, felállt vele , az óvónő köré gyűltek és vele együtt mondták : "...Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!"

Akkor odajött hozzám az óvónő és azt mondta :

" Lányok. Ez ezért éri meg, nem pedig a fizetésért..."

Elindult már a nap az égen

Hozzád, Te szörnyeteg sötétség,

Kalapál a szél szíve neki,

Ki fél felhőkön keresztül ér.

Zavarodottan a Napsugár

Lépked még lassan útján végig,

Majd egy galamb pár szerelmére

Világít narancssárga fénye.

Elragadja végül a sötét

Sugarait, majd egész testét,

Fölfalja a hegy mögött titkon

S ha kél a világ, elereszti.

Nincs jogom ítélkezni azon zenészek felett, akik pénzért zenélnek. Ma már a pénz a honorárium minden világi csodáért . Ám cserébe nekik sincs joguk felettem ítélkezni, mert én ezt nem teszem. Számomra a zenéért még a mosoly a fizetség. A hangszerem nem a barátom és nem is a játékszerem. A hangszerem én vagyok s magamat soha el nem adom!

-      No, és vele mi a helyzet?

-      Ő? Őt is kiközösítették, de őt a családja.

-      Családja?

-       Igen, fióka kora óta nem törődnek vele valamiért.

-       Ennek mi az oka?

-       Nem tudni. Talán a színe miatt. Fekete.

-       Csak mert fekete?

-       Igen, a másik 3 testvére az mind szép tarka, ők hamarabb tanultak meg repülni is.

-       A szülők segítenek ebben nem?

-       Igen, elméletileg igen, de neki nem tették.

-       Akkor ő hogy tanult meg?

-       Kénytelen volt maga boldogulni mindennel.

-       De te segítesz neki?

-       Igen, nagyon megbecsüli a segítséget, viszont saját maga nem kérné soha!

-       Szomorúnak tűnik.

-       Nem az, elfogadta a sorsát, most már felnőtt.

-        Pedig nekem olyan, mint ha szomorúan merengne valamin.

-        Talán igen.

-       De vajon min?

-      Lehet azon, hogy néha úgy érzi, mindenét odaadná, tudását és tehetségét, az életét, csak azért, hogy szeresse a családja őt is.

A barátok:

„ Jaaajjj szia! Hogy vagy? Olyan rég láttunk! Együtt vagytok még? Igen?  Jaajj de örülök nektek, maradjatok sokáig együtt, mert nagyon szépek vagytok! Ő hol is tanul? Óóó az egy nagyon híres és jó suli, biztos nagyon okos! Jövő héten? Persze mindenképp elmegyünk a fellépésére! Meg legalább Te is ott leszel, olyan ritkán beszélünk. Egyébként zenélsz még?  Nem baj az, kell néha a szünet, főleg neked, aki annyit dolgoztál vele. Jó is ha pihensz, legalább újult erővel fogsz majd neki. De ha lesz fellépésed, mindenképp értesíts, mert szeretnénk már hallani újra! Rendben, akkor majd találkozunk és üdvözöljük Őt is! Sziaa puszii! "

Ő:

"Na, mi a helyzet? Mit csináltál? Hol voltál? Tudod jól, hogy mi erről a véleményem. Sosem értettem mi ebben a jó. Ezek is olyanok, én tudom. Nem, nem ismerem, de tudom milyenek. Ezért nem is akarom ismerni.  Szerintem így kellene csinálnod, mert nekem ez így bevált. Tudom, hogy úgy a jó. De nem állapot hogy nem tudod hangolni. Én nem értek hozzá! Szeretlek!"

Tudd, hogy én is szeretlek!

Amikor álmosan ágyba dőlök

egy nehéz napom végeztével, nem

attól vagyok fáradt, hogy nehéz volt,

hanem attól, hogy nagyon hiányzol.

Nincs talán nehezebb a világon

ennél, hogy élném az életemet,

de tudni hogy messze vagy valahol

s nincs ami hiányodért kárpótol.

Bár tudnék én is oly nyugodt lenni,

hogy nem kellene aggódnom azon,

lángolsz-e még értem heves szívvel,

vagy eloltasz mindent jeges vízzel.